Rendhagyó módon egy nagyon különleges könyvet szeretnénk ajánlani mindenkinek. Külön erénye, hogy a TELJES bevétel A Dévai Szent Ferenc Alapítványt, Böjte Csaba tevékenységét támogatja, a szerző egy fillérre sem tart igényt! Váradi Anna tiszteletreméltó tevékenységét a Fehérnép is támogatja.

Az Idővándor- Honfoglalás című könyv egy könyvsorozat első része. Elsősorban kamaszoknak, fiataloknak szól. Egy különleges, időutazással átszőtt történetbe ágyazva mutatja be a különböző történelmi korszakok jellegzetességeit. Az első rész a jelenben illetve a honfoglalás korában játszódik. A könyv megvásárlásával a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatják.

Csaba testvér ajánlója:

“Nagy tisztelettel ajánlom Váradi Anna évszázadokat átívelő, mégis modern hangvételű munkáját. A múltból erőt meríteni, annak hibáiból tanulni, bölcs dolog. Tisztán látni, hogy összefogásból, becsületes, szorgalmas munkából hogy virágzik fel évtizedekre drága szülőföldünk, a Kárpát-medence, s ugyanakkor látni azt is, hogy a széthúzás mennyi fájdalmat okoz, és hogy teszi tönkre a mi drága hazánkat. Igazából mindig minden, mindennel összefügg. E könyv célja, hogy ezeket a búvó patakként, a történelem hatalmas sziklái között eltűnő és megjelenő kapcsolatokat, összefüggéseket feltárja, bemutassa. Érdemes manapság Anna ezen értékes könyvét lapozgatni, mert fehéren, feketén láthatóvá válik, hogy a jó, bátor, hősies tettek, akárcsak a bűnös árulások, gyáva meghunyászkodások, nemtörődöm közömbösségek mindig megtermik a maguk gyümölcsét. Az elvetett mag a múltban is és ma is megsokasodik, az elvetett mag természete szerint. Számomra e könyv olvasása nemcsak múltunk érdekfeszítő bebarangolását jelenti, hanem a holnap építéséhez is erőt, muníciót jelent.Őszinte tisztelettel,Csaba testvér”

A linkre kattintva meghallgatható 3 részlet a könyvből>>> http://bit.ly/idővándor_videók

Jelenleg az alábbi a felületeken előrendelhető: ✅Bookline: http://bit.ly/idovandor_bookline✅Libri: http://bit.ly/idovandor_libri✅Alexandra: http://bit.ly/idovandor_alexandra✅Líra: http://bit.ly/idovandor_lira

További információk találhatók a könyvvel kapcsolatban facebookon, instagramon, illetve a hamarosan elérhetővé váló honlapon (www.idovandor.com).

Nagyon köszönjük, ha bármilyen módon el tudják juttatni a könyv hírét minél több emberhez, ezzel is segítve Váradi Anna munkáját!🙏